Ma végre volt egy kis időm sétálni. A Péterfai utcában láttam meg azt a öreg, ám gyönyörű kutyát. Mintha egy öreg, megfáradt embert láttam volna. Lassan, megfontoltan lépegetett, minden lépésnél kitapogatta maga előtt az utat. A járdaszegélynél toporgott egy keveset, majd bátortalanul és erőtlenül lépett át rajta. Lefényképeztem a kutyust, mire megjelent a gazdája. Elmondta, hogy már 14 éves szegény pára, de kölyök kora óta náluk van és a szívükhöz nőtt, s már családtagnak számít.

Öreg

Az én kutyám is ennyi idős volt, amikor el kellett altatni. Mikor elköszöntem, azon gondolkodtam, hogy lehet ekkora különbség ember és ember között? Van, aki egyszerűen kidobja a megúnt állatot, vagy ha már öreg lesz és csak a gonnd van vele.
Ez a kutya sem fog már soká élni, de addig is szerető és gondoskodó emberek között marad, akikben eddig is és ezután is megbízhat.

Emberségből: jeles
Tagged on:         

Minden vélemény számít!