A kanizsai Fidesz csoportja rendszeresen ad ki közleményt, ha egy ellenzéki politikus nyilatkozik, vagy netán bírálattal él a regnáló hatalommal szemben.

Hogy kanizsai klasszikust idézzek: „ a kommunisták és utódaik hazudtak, hazudnak és hazudni fognak”. Akkor Balogh Lászlót, akitől ez az általa örökérvényűnek tartott mondat elhangzott, keményen bíráltam. Megkérdeztem tőle, hogy nem remegett-e a keze, miközben ezt felolvasta? Ugyanis utaltam rá, hogy Orbán Viktor és képviselőnk, Cseresnyés Péter is kommunista utód.

Úgy tűnik, hogy az élet részben őt igazolta. Orbán, ordas nagyot hazudott. Az Index újságírójának kérdésére, miszerint kapcsolatban áll-e Habony Árpáddal, nemmel válaszolt. Sőt, kijelentette, hogy soha nem volt és nem is lesz tanácsadója Habony.

A tények ismeretében megállapíthatjuk, hogy Orbán nem mondott igazat, vagyis hazudott. Hazudott az az ember, aki még soha nem hazudott a zembereknek.

2012. 04. 02-án a fidesz.hu oldalán az alábbi szöveg jelent meg:

„Schmitt  Pál beszédét követően Orbán Viktor miniszterelnök társaságában a parlamenti dolgozószobájába ment, később csatlakozott hozzájuk Kövér László, Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője, Giró-Szász András kormányszóvivő és Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadó is.”

Habony Árpád

A teljes cikk itt olvasható

Mikor ad ki közlemény a Fidesz nagykanizsai csoportja? FNKCS

 

Mikor ad ki közleményt a Fidesz kanizsai csoportja?
Tagged on:             

Minden vélemény számít!